Deák Tibor Szakkollégium

Minősítés státusza
Minősített (3 év) (2024-ig)
Befogadó intézmény
Szent István Egyetem
Cím
1118 Budapest, Villányi út 29-43.
Weboldal
https://deaktszakkoli.wordpress.com/
Facebook
https://m.facebook.com/deaktibordsz/
Instagram
https://www.instagram.com/deakt_szakkoli/
E-mail cím
deaktszakkollegium@gmail.com
Profil

A Deák Tibor Szakkollégiumot a hallgatók egy lelkes csoportja 2013-ban alapította meg, azzal a céllal, hogy fellendítsék a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszertudományi Karán tanulók tudományos és közösségi életét. Így jött létre az első élelmiszertudományi diákszervezet.
A szakkollégium célja a szakmájukért elhivatott hallgatói számára lehetőséget biztosítani, hogy az órarendi kereteken túlmenően, azt kiegészítve bővíthessék tudásukat. A hallgatók igényeit folyamatosan felmérve közvetít olyan értékeket, amelyek egyszerre szolgálják szakmai képességeik fejlődését és közösségi életük színesítését.
Kurzusok, előadóestek, konferenciák egyaránt szerepelnek a képzési rendszerünkben, az üzemlátogatásaink során pedig működés közben láthatjuk a tanult technológiákat, berendezéseket. Természetesen csapatépítő programokat is szervezünk, hogy egy igazán jó közösségben érezzék magukat tagjaink.
A diákszervezetünk előnye, hogy a tagjaként olyan versenyképes, társadalmi problémákra érzékeny frissdiplomásokká válhatunk, akik a közösségünkben elsajátított tudást és tapasztalatot eredményesen kamatoztatják a későbbiekben, és ezzel segítik környezetük folyamatos fejlődését is.
Bővebb információkért látogasson el közösségi média felületeinkre. A jelentkezéssel
kapcsolatban, illetve egyéb felmerülő kérdéseivel keressen minket bátran a lent
megadott elérhetőségeken.
E-mail: deaktszakkollegium@gmail.com
Instagram: deakt_szakkoli
Bemutatkozó videó:
https://www.youtube.com/watch?v=7MgAfKA7Bl8&feature=youtu.be