Pályázati felhívás Minősített Szakkollégium cím elnyerésére


I. Bevezetés

2011. március 12-e óta a Szakkollégiumok Egyeztető Fóruma (Interkoll) saját hatáskörébe tartozó akkreditációs eljárást végez. Az eljárás célja az Interkoll tagságának meghatározása, egyúttal azon kiemelkedő tehetséggondozási tevékenységet végző szakkollégiumok elismerése, amelyek a Szakkollégiumi Charta követelményeinek megfelelnek.


Az akkreditációs eljárást lefolytató Minősítő Bizottság a pályázatok elbírálása során nem az adott intézmény, szervezet szakmai vagy társadalmi munkáját ítéli meg, hanem kiemelten a szakkollégiumiság, mint a tehetséggondozás egyik formájának megvalósulását vizsgálja. Munkájában a Minősítést Segítő Bizottság segíti, amely adminisztratív és operatív feladatokat lát el, kommunikál a pályázó szakkollégiumokkal.


A “Minősített” cím feltétele, hogy a szakkollégium alapítása óta legalább három év teljen el, ennek hiányában legfeljebb “Szakkollégiumi ígéret” megjelölés szerezhető. Az alapítás dátumára a minősítési pályázaton benyújtott alapítást igazoló okiraton szereplő dátum az irányadó. Azon szakkollégiumoknak, melyek a korábbi pályázatok során igazolták már az alapítás óta eltelt időszakot, nem szükséges igazolást benyújtani erre vonatkozóan.


A Minősítő Bizottság a hatályos Minősítési eljárásrend szerint jár el a pályázatok értékelése során.


A Minősítési eljárásnak négy kimeneti státusza van, amelyek az alábbiak:



A “Szakkollégiumi ígéret” megjelölés egy évre szól, és korlátozás nélkül adható folytatólagosan. Az ígéretet kapott szakkollégium szavazati joggal nem rendelkezik az Interkoll ülésein, azonban a szakkollégiumok számára kiírt pályázatokon részt vehet. Ezzel a megjelöléssel azokat a szervezeteket ruházza fel a Minősítő Bizottság, amelyek a Szakkollégiumi Charta követelményeinek nem teljesen felelnek meg, azonban teljesítményeik és a pályázat benyújtásáig elért eredményeik biztatóak.


A “Minősített Szakkollégiumok” teljes jogú tagjai az Interkollnak, és részt vehetnek a szakkollégiumoknak kiírt pályázatokon. A Minősített Szakkollégium a minősítés időtartamára az Interkoll szavazatképes tagjává válik, és korlátozás nélkül használhatja a “Minősített Szakkollégium” címet.


Egy évre nyeri el a pályázó szakkollégium a “Minősített Szakkollégium” címet, amennyiben a pályázati feltételeknek és a Szakkollégiumi Charta alapelveinek összességében megfelel, de valamelyik feltétel vagy alapelv érvényesülése tekintetében számára további fejlődés szükséges. A pályázó következő minősítése során a Minősítő Bizottság kiemelt figyelmet fordít arra, hogy történt-e fejlődés az általa megjelölt hiányosság tekintetében. Egy évre szóló minősítés két egymás követő évben adható ugyanannak a pályázónak. További, egy egyéves minősítés abban az esetben adható, ha alaposan feltehető, hogy attól a megjelölt területen a szakkollégium fejlődése várható.


Három évre nyeri el a pályázó szakkollégium a “Minősített Szakkollégium” címet, amennyiben a pályázati feltételeknek és a Szakkollégiumi Charta alapelveinek mindenben megfelel.


II. Határidők

III. Formai és tartalmi követelmények

A minősítési eljárásban csak azok a szakkollégiumok vehetnek részt, amelyek a Felsőoktatási Információs Rendszerben (FIR) szakkollégiumként vannak nyilvántartva (https://firgraf.oh.gov.hu/tematikus-lista/felsooktatasi-szakkollegiumok/html). Az adatok módosítását az érintett intézmények az Oktatási Hivatalnál kezdeményezhetik: https://www.oktatas.hu/felsooktatas/hatosagi_ugyintezes/szakkollegiumok_nyilvantartasba_vetel

A minősítési pályázatot a következő online űrlap kitöltésével lehet benyújtani, melyhez Google-fiók bejelentkezés szükséges.

Pályázati űrlap kitöltése

Az űrlap kitöltése, valamint a kért mellékletek feltöltése együttesen minősül pályázat benyújtásának.


Az 1/2018. (XI. 23.) Interkoll határozattal elfogadott Szakkollégiumi Minősítési Eljárásrend 19.§ szerint a Minősítő Bizottság a minősítési eljárás során döntésének meghozatala előtt az alábbi szempontokat vizsgálja és értékeli. Az űrlapon az egyes szempontok teljesülését tényszerűen, lehetőség szerint számadatokkal alátámasztva, alpontonként legfeljebb 3000 karakterben, a csatolt dokumentumokra hivatkozva szükséges megadni.

  1. A szakkollégium autonómiája
  2. A szakkollégium szakmai és tudományos működése
  3. A szakkollégium társadalmi felelősségvállalási tevékenysége
  4. A szakkollégium materiális működése

Az átláthatóság biztosítása érdekében a pályázat befogadásához a következő dokumentumsablonokat szükséges feltölteni, mindegyiket táblázat formátumban; a sablonok a bejelentkezést követően a Fájl → Másolat készítése menüpont használatával a saját Google-fiókba másolhatók, ahol ezt követően szabadon kitölthetőek.
1. Pályázati felhívás melléklet 2026 - Tagnévsor
1.2. Pályázati felhívás melléklet 2026 - Együttlakók
2. Pályázati felhívás melléklet 2026 - Szakmai események
3. Pályázati felhívás melléklet 2026 - További (nem szakmai) események
4. Pályázati felhívás melléklet 2026 - Szakmai-tudományos eredmények
5. Pályázati felhívás melléklet 2026 - Díjak és elismerések

A sablondokumentumok (táblázatok) kitöltése során kérjük, ügyeljenek arra, hogy a vastagon szedett fejlécű oszlopok adatszolgáltatása minden esetben kötelező. A nem vastagon szedett mezők kitöltése opcionális, ugyanakkor a szakkollégium tevékenységének pontosabb megismerése és a kedvezőbb elbírálás érdekében javasoljuk ezek kitöltését is.

Az 1.2. számú, az együttlakó tagokra vonatkozó melléklet benyújtása opcionális, azonban a pályázati anyag részeként történő feltöltése ajánlott. Amennyiben a Minősítő Bizottság a bírálati szakaszban úgy ítéli meg, hogy a döntéshozatalhoz szükség van a dokumentumban szereplő adatokra, azt hiánypótlás keretében bekérheti.


A táblázatos adatszolgáltatáson túl a pályázat kötelező eleme egy külön dokumentum csatolása a szakkollégium fejlődéséről. Ebben a szöveges beszámolóban kérjük, részletesen mutassák be a szakkollégium által az elmúlt 3 évben bejárt fejlődési utat, valamint vázolják fel a szakkollégium stratégiai vállalásait és konkrét célkitűzéseit az elkövetkezendő 3 éves időszakra vonatkozóan.

A Minősítést Segítő Bizottság – amennyiben ezt formai okokból szükségesnek ítéli – hiánypótlási felhívást küldhet a pályázónak a pályázatban megjelölt elektronikus levelezési címére. A kiküldést követő nyolc napon belül beérkezett hiánypótlást a pályázat elbírálásakor a Minősítő Bizottság figyelembe veszi.

Az előzetes eredményről az elbírálást követően az egyes szakkollégiumokat e-mailben értesíti a Minősítést Segítő Bizottság, melyben a döntés rövid indoklása is szerepel.

Az Interkoll döntést hozott arról, hogy az egymástól való tanulás és egymás megismerése érdekében meg kell teremteni a lehetőségét annak, hogy a pályázati anyagok nyilvánosak legyenek a többi szakkollégium tagjainak számára. A pályázati anyagokat a Minősítést Segítő Bizottság hozza nyilvánosságra a személyi adatok kitakarásával. Amennyiben a pályázó szakkollégium valamely anyagát nem szeretné nyilvánosságra hozni, azt a feltöltéskor szükséges írásban megindokolni.

IV. Felülvizsgálat

A pályázó a Minősítő Bizottság döntése ellen a részletes indokolással ellátott döntésről szóló értesítés kézhezvételétől számított egy hónapon belül felülvizsgálatot kérhet.
A felülvizsgálatra vonatkozó kérelmet a Minősítő Bizottsághoz kell címezni.

Igény esetén lehetőség van konzultációra a Minősítő Bizottság és a Minősítést Segítő Bizottság tagjaival.

A minősítési eljárásról és a minősítési szempontrendszerről az alábbi szabályzatok tartalmaznak további információkat:
Szakkollégiumi Charta
SZEF Működési Rend
Minősítési eljárásrend


Mindenkinek sikeres pályázást kívánunk!

Budapest, 2026. január 23.

2026-os pályázat kiírása 2026 januárjában lesz, erre azok a szakkollégiumok pályázzanak, akik nem rendelkeznek minősítéssel vagy aktuális minősítésük 2026-ban jár le.

2025-ös pályázat eredményei:

 

Szakkollégium Minősítés eredménye
BME Management Szakkollégium 1 évre minősített (2026-ig) 
B2 Transzdiszciplináris Szakkollégium 1 évre minősített (2026-ig)  
BME Gépész Szakkollégium 3 évre minősített (2028-ig) 
BME Wigner Jenő Szakkollégium 3 évre minősített (2028-ig)  
DE Hatvani István Szakkollégium 1 évre minősített (2026-ig)  
DE Tormay Béla Szakkollégium ígéret
ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium 3 évre minősített (2028-ig)  
ELTE Bolyai Kollégium 3 évre minősített (2028-ig)  
ELTE Navratil Ákos Szakkollégium 3 évre minősített (2028-ig)  
EVK Szakkollégium 1 évre minősített (2026-ig)  
Fiatal Autonóm Közgazdászok Társasága Szakkollégium (FAKT) 3 évre minősített (2028-ig)  
Gillemot László Szakkollégium 3 évre minősített (2028-ig)  
Gundel Károly Szakkollégium 3 évre minősített (2028-ig)  
Gyakorlati Diplomácia Szakkollégiuma 3 évre minősített (2028-ig)  
Jedlik Ányos Szakkollégium 3 évre minősített (2028-ig)  
Kandó Kálmán Villamosmérnöki Szakkollégium ígéret
Káldor Miklós Szakkollégium 3 évre minősített (2028-ig)  
Lámfalussy Sándor Szakkollégium 3 évre minősített (2028-ig)  
Ostrakon Szakkollégium 3 évre minősített (2028-ig)  
Szent Pál Katolikus Szakkollégium (Collegium Paulinum) ígéret
Szent György Szakkollégium 1 évre minősített (2026-ig)  
Zsuffa István Szakkollégium ígéret